A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hárman is válogatott meccsekre készülnek

Az OTP Bank Liga küzdelmei ezen a héten szünetelnek az Eb-selejtezők miatt, ezalatt most három játékosunk sikereiért szoríthatunk majd, összesen négy mérkőzésen.

Marco Rossi a magyar A-válogatottban ezúttal Szalai Gáborra és Horváth Krisztoferre számít, míg az U21-es keretben Gera Zoltán Iyinbor Patricknak szavazott bizalmat ismételten. Játékosaink hétfőn már el is utaztak a másfél hetes edzőtáborba, melynek helyszíne szokás szerin Telki lesz. Mindkét együttes két-két Eb-selejtezőt vív, nem is akármilyen fontossággal bírókat. A felnőtt együttes előbb Szerbiát fogadja, majd Litvániába utazik, míg az U21-es gárda Skócia után Belgium ellen folytatja.

Válogatott program:

10.13. (péntek): Skócia – Magyarország (U21), 20:00

10.14. (szombat): Magyarország – Szerbia, 20:45 (Puskás Aréna)

10.17. (kedd): Magyarország (U21) – Belgium, 17:45 (Szusza Ferenc Stadion, Újpest)

10.17. (kedd): Litvánia – Magyarország, 20:45

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók