A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hadaró Valentin: Nem gondoltam volna, hogy lesz még egy lehetőségem

Pécsről visszatérő balhátvédünk rögtön góllal tette emlékezetessé első meccsét a Craiova ellen, de természetesen már nagyon várja a tavaszi rajtot is. Hadaró Valentin élni szeretne a lehetőséggel, melyre már nem számított a Kaposvárral történő kiesése után.

– Fél év után tértél vissza kölcsönből, mennyire kellett egyáltalán beilleszkedned?

– A csapat nagy részét ismerem, jó újra itt lenni, szinte tényleg olyan, mintha el se mentem volna. Nagyon hamar be tudtam illeszkedni, bár erre igazából nem volt szükség, mert mindenkit ismertem. Akit nem, azzal is próbáltam már kommunikálni és beszélgetni, úgyhogy minden pozitív eddig.

– Ahogy megérkeztél, újra össze is állt a közös étkezéseknél a régi kaposvári mag Nagy Krisztiánnal és Szabó Alexszel, illetve Nikitscher Tomival is gyorsan újra csapattársak lettetek. Nagy volt az öröm?

– Örültek nekem, de ez kölcsönös is természetesen. Nagyon régóta ismerjük egymást, sokat játszottunk együtt. Krisztián gyerekkori barátom, gyakorlatilag az egész pályafutásunk során csapattársak is voltunk kisebb megszakításokkal.

– Szép gólt lőttél a Craiovának rögtön az első visszatérő meccseden, tudatos volt?

– Ketten álltunk oda, bennem az volt, hogy élesen a kapu felé kellene rúgni, szerencsére jól is találtam el.  

– Hogyan értékelnéd az edzőmeccseket?

– Sosem jó kikapni, egy edzőmeccsen sem, de ezekből is lehet tanulni. Bár 3-1-re kikaptunk mindkét meccsen, én játékban akkora különbséget nem éreztem, alakulhattak volna ezek máshogy is. Az érezhető persze, hogy ezek a csapatok komoly szintet képviselnek, fizikálisan és egyénileg is akadnak kimagasló játékosaik, ami látszik értékükön. Ettől függetlenül mindig ki tudtuk egymást segíteni csapatként a Rapid és a Craiova ellen is, szép és jó dolgok is akadtak bőven, ami pozitív a jövőre nézve.

– Kecskeméten tulajdonképpen akkor indult a felkészülés, amikor Pécsen zárult, okoz-e problémát számodra?

– A terhelés csúcsidőszakában érkeztem, úgyhogy a csapat is hozzám hasonlóan kicsit fáradtabb. Jó állapotban érzem magam, egy pici lemaradásom van csak emiatt a néhány hét eltolódás miatt, de fizikálisan rendben vagyok.

– 2020-ban játszottál utoljára az NB I-ben még a Kaposvár színeiben, most újra itt a sansz. Várod már a rajtot?

– Nagyon várom már. Ugyan Pécsen szerepeltem kölcsönben, de minden KTE meccset megnéztem, folyamatosan követtem az eredményeket. Jó kapcsolat alakult ki az NB II-ben már tavaly a társakkal, velük is tartottuk azért a kapcsolatot. Picit olyan, mintha én is köztük lettem volna ősszel, még ha a Pécs sikereiért is dolgoztam közben. Megmondom őszintén, hogy amikor anno kiestünk a Kaposvárral az NB I-ből, akkor nem gondoltam volna, hogy lesz még egy lehetőségem az élvonalban futballozni, ezért is szeretnék nagyon élni vele. Látva a KTE őszi szezonját, nagyon bízok egy hasonlóan sikeres tavaszban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók