A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Győzelemmel kezdtünk Tiszakécskén

A nyári felkészülési időszak első edzőmeccsét Tiszakécskén játszotta le csapatunk szombaton, ahol magabiztos győzelmet aratott Szabó István együttese.

Mindkét együttes igen kemény időszakát éli a felkészülésnek, Szabó István rendre napi kettő edzést vezényelt a hét folyamán, így ezúttal 45 perces terhelést szabott meg a stáb egyénileg minden játékosnak. Kecskeméti oldalon két fiatal, Kovács Kolos (Ceglédi VSE) és Artner Dávid (Mosonmagyaróvár) is lehetőséget kapott, miután a felkészülés eleje óta a csapattal készülnek, illetve az FTC engedélyével a legutóbb Vasasban futballozó Iyinbor Patrick, illetve a Soroksáron szereplő Nagy Olivér is pályára lépett.

Nem kellett sokat várni az első lehetőségre, néhány perc elteltével Szendrei vert meg két védőt is a jobb oldalon, majd éles szögből a rövid felsőt célozta, Antal azonban kiütötte a löketet. A tiszakécskei válaszra sem kellett sokat várni, Fadgyasnak azonban nem kellett játékba avatkoznia a másik oldalon. Érezhető volt mindkét együttesen, hogy nehezebb lábakon járnak a nehéz fizikális terhelés után a játékosok, ennek is volt betudható, hogy akadtak pontatlan megoldások játékban, így kevesebb helyzet is alakult ki. A hazaiak főleg pontrúgásokkal próbálkoztak, de ezt a kecskeméti védelem rendre hatástalanította, míg a másik oldalon Szendrei volt igen aktív. A 34. percben megszületett a KTE vezető gólja, Nagy Olivér indult el saját térfelének közepéről nagy sebességgel, majd kitette a labdát jobbra Artnernek, aki tökéletesen tekert középre, Pálinkás aztán kitűnően érkezett és fejelt a hálóba jó kilenc méterről (0-1). A félidő hajrájában Meszhi növelhette volna még az előnyt, de 20 méterről kevéssel lőtt a bal felső mellé.

Szünetben mindkét csapat alaposan felforgatta csapatát, Szabó István teljes sort cserélt gyakorlatilag. A második félidőt sokkal jobban kezdte a KTE, Belényesi fejelt mellé egy szöglet után, majd Nikitscher és Szuhodovszki is átlövéssel próbálkozott. Igaz, a hazaiak előtt is adódott egy sansz, Geiger ziccerben léphetett ki, de végül leszerelték. Alig egy óra elteltével Kiss Bence is távolról tekert, nagyon kevéssel a léc fölé. Pár perc múlva már nem hibázott, szép cselekkel tört középen kapura, majd jobbal a léc alá bombázott (0-2). A kecskeméti vezetés nem forgott ezután veszélyben, ráadásul az utolsó percekben egy szép játék végén Májer tekert ballal a jobb felsőbe (0-3).

Tiszakécskei LC – Kecskeméti TE 0-3 (0-1)

Tiszakécske, 500 néző.

KTE (1. félidő): Fadgyas – Nagy O., Iyinbor, Szabó A., Grünvald, Katona L. – Bodor Z. (Artner), Meszhi, Kovács K. – Szendrei, Pálinkás.

KTE (2. félidő): Kersák – Májer, Szűcs K., Belényesi, Szalai G., Katona L. (Leoni) – Kiss B., Szuhodovszki, Nikitscher, Banó-Szabó – Tóth B. Vezetőedző: Szabó István

Gól: Pálinkás (34.), Kiss B. (66.), Májer (85.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók