A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gyors gólokkal nyertünk Dunaújvárosban

A KTE HUFBAU az NB III. közép csoport 32. fordulójában a Dunaújváros vendége volt. Gombos Zsolt csapata villámrajtot vett a mérkőzés elején, ami döntőnek bizonyult, így három ponttal térhettünk haza. 

Gombos Zsoltnak több hiányzója is volt, így bátran bedobta a 17 esztendős Kotroczó Pétert is, aki először volt a kezdőcsapat tagja, ez volt mindösszesen a második meccse a felnőttek között. Jobban nem is sülhetett volna el ez azonban, hiszen a 4. percben egy Pokorni által rossz helyre bokszolt labdát kapásból a léc alá lőtt (0-1). A hazaik ki sem tudtak jönni saját térfelükről ebben az időszakban, ami újabb gyors gólt hozott, a 11. percben Puskás Gábor beadását Károly fejelte közelről a kapuba (0-2). A biztos előny tudatában nyugodtan futballoztunk, de a 22. percben a hazaiaknak is volt egy nagy helyzete, egy kontra végén Tóth azonban mellé lőtt szerencsére. 

A második félidőben kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak többet birtokolták a labdát, viszont több ígéretes kontra lehetőségünk is adódott, amiket azonban pontatlanul fejeztünk be. Egészen a hajráig szinte nagyobb helyzet nélkül telt el a félidő, de a 79. percben egy dunaújvárosi fejes kevéssel szállt fölé, majd két minutummal később Mészárosnak kellett nagyot védenie Szepessy ziccerénél. A végén lezárhattuk volna a még nyitott kérdéseket, de hiába tört kapura kitűnően Ludasi, kihagyta nagy helyzetét, így maradt a 0-2-es végeredmény. 

Dunaújváros – KTE HUFBAU 0-2 (0-2)

Dunaújváros, v.: Maml Zoltán (Molnár István, Szkrajcsics Péter)

DPASE: Pokorni - Barta (Kesztyűs 52.), Lakatos, Markovics, Novák, Dorogi (Barna 77.), Vadász, Szepessy, Áman, Hompót, Tóth (Varga 88.).

KTE: Mészáros - Puskás G., Koszó, Szalai, Grünvald - Vágó, Nagy (Constantinescu 79.) - Kotroczó (Gál 58.), Ludasi, Károly (Pantelisz 90.) - Puskás Z. (Asztalos 58.) 

Gól: Kotroczó (4.), Károly (11.)

Sárga lap: Markovics (47.) ill. Szalai (61.), Tóth (81. - a kispadon)

Jakab Elek, a Dunaújváros vezetőedzője: - Alapvetően két indokolatlan mozdulatból kaptunk gólt, előbb a kapusunk ütötte rossz helyre a labdát, utána a védőnk helyezkedett rosszul. Ez fel is borította a terveinket, de a második félidőben dominálni tudtunk. A probléma az volt, hogy amíg a vendégeink belőtték helyzeteiket, addig mi nem, így nem is lehetett más az eredmény.

Gombos Zsolt, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - A kezdés nagyon tetszett, ahogy belementünk a meccsbe, annak pláne örülök, hogy 17 esztendős újoncunk talált be rögtön. Utána megrúgtuk a második gólt, összességében az első félidő rendben is volt. A másodikban szerettünk volna rátenni egy lapáttal, hiszen a kétgólos vezetés veszélyes eredmény tud lenni, de nem tudtuk meglőni a harmadik gólt. Utána akadt az ellenfélnek jó periódusa, amikor beszorultunk, de az utolsó húsz percre ebből kijöttünk. Mindig extra, ha kapott gól nélkül tud egy csapat nyerni, remélem ez nekünk is lendületet ad a folytatáshoz.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók