A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gólgazdag meccsen szereztünk pontot Fehérváron

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában csapatunk a Fehérvár FC vendége volt vasárnap este. Élvezetes csatát vívtak a csapatok, melyen végül egy-egy ponttal gazdagodtak.

Szabó István csupán egy helyen változtatott a Kisvárdán győztes csapatán, eltiltása után Zeke tért vissza. Jól is indult a találkozó, ugyanis a 9. percben Horváth kipasszolt egy szabadrúgást balra Zekének, aki pontosan is tekert középre, Szalai pedig kitűnően fejelt a kapu jobb oldalába (0-1). Nem sokáig tartott viszont az előny, mert két perccel később Schön és Katona okosan bontotta meg a jobb oldalt, utóbbi aztán el is lőtte Varga mellett a labdát (1-1). Igyekezett meglovagolni ezt a hullámot a Fehérvár, Kalmár sistergős bombával jelentkezett a 15. percben, de Varga kitolta a bal alsóból. Távoli lövéseket lehetett ekkor feljegyezni mindkét oldalon, de ezek igazán nagy veszélyt nem okoztak, Szabó Levente kísérletét is magabiztosan fogta Varga. A 22. percben Gergényi jött fel a bal oldalon a támadással, lőhetett is éles szögből, de Vargáról ez is kijött. Három minutummal később akár kétszer is betalálhattunk volna, előbb Zsótér beadása után találta el nagyon rosszul Szuhodovszki a labdát, majd az újabb Zsótér tekerés Tóth lába előtt ment el centikkel. A hazaiak a 31. percben elveszítették Kalmár Zsoltot, a válogatott játékos akkor kapott a hajlítójához, amikor senki sem állt körülötte. A 41. percben egy rövid ideig úgy tűnt, ismét megszerezzük a vezetést, ám Tóth fejes gólját lökés miatt nem adták meg, így maradt az 1-1.

A második félidőt aktívan kezdték a hazaiak, Katona húzott jobbról befelé, majd ballal a hosszú kapufát találta el 16 méterről. Három perccel később Horváth is megvillant, ballal lőhetett éles szögből, de Tóth hárított. Szűk óra elteltével a Fehérvár cserékkel frissített, ami be is jött, a 61. percben Kastrati ment el a jobb oldalon, majd keresztbe ívelte a labdát, Katona pedig egy átvétel után kilőtte a hosszú alsót (2-1). Szabó István is lépett, érkezett Pálinkás és Leoni, illetve Nagy és Szendrei is. Fel is pörgette ez a támadójátékot, aminek meglett az eredménye: a 77. percben Horváth beadása után Szendrei kétszer is próbálkozott, Tóth hatalmas bravúrokat mutatott be, de Nagy lövése már utat talált a gólvonal mögé (2-2). A 80. percben fordítani is sikerült, Pálinkás tette Horváth elé a labdát a bal oldalon, ő a tizenhatoson belülre lépve jobbal lőtt, ez Tóthról kijött, de Szendrei belőtte a lecsorgót (2-3). Nagy erőket mozgósított ezután a hazai gárda, aminek a 91. percben egy hatalmas gól lett az eredménye, Katona lőtte ki a bal felsőt védhetetlenül távolról (3-3). Bár a hosszabbítás utolsó pillanataiban Szendrei előtt még adódott egy sansz, Tóth a helyén volt, így maradt a döntetlen.

Fehérvár FC – Kecskeméti TE 3-3 (1-1)

Székesfehérvár, 1752 néző. V: dr. Csonka B. (Szert, Szalai B.)

Fehérvár: Tóth Balázs – Csongvai, Serafimov, Gergényi – Bese (Kastrati 58.), Christensen (Pinto 90.), Kalmár (Flores 31.), Katona M., Schön – Szabó L., Kodro (Karamoko 58.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak

KTE: Varga B. – Szűcs K. (Nagy O. 75.), Szabó A., Belényesi, Szalai, Zeke (Leoni 62.) – Szuhodovszki, Vágó L. (Meszhi 75.), Zsótér (Szendrei 68.) – Horváth K., Tóth Barna (Pálinkás 62.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Katona M. (11., 61., 91.) ill. Szalai (9.), Nagy O. (77.), Szendrei (80.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók