A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fontos tudnivalók az FTC elleni jegyvásárláshoz

Legközelebb május 13-án (szombaton) 19:30-kor az FTC ellen vív hazai bajnokit csapatunk a Széktói Stadionban. A találkozóra több lépcsőben, első körben csak személyesen lehet jegyet vásárolni, ennek kapcsán minden tudnivalót összeszedtünk szurkolóinknak.

Első körben csak megvásárolt (normál, kedvezményes) Paks jeggyel

Ahogy azt tavaly ősszel és legutóbb is meghirdettük, az FTC elleni mérkőzés jegyvásárlást első körben azoknak garantáljuk, akik a Paks elleni hazai találkozóra jegyet vásároltak. Nekik május 3-án 9-18 óráig lesz lehetőségük a jegyvásárlásra. Az elővétel feltétele a megvásárolt Paks jegy bemutatása. Az akció csak megvásárolt (normál, kedvezményes) hazai belépőkre érvényes, tiszteltjeggyel és vendég szektorba megváltott jeggyel nem. A pénztárakban egy ember több Paks jegyet is bemutathat, vásárolni azonban csak arra a helyre lehetséges, ahova az adott belépő szólt a Paks elleni meccsen is. Fontos hangsúlyozni, Paks belépő nélkül ezen a napon semmiképpen sem adunk ki jegyet, ugyanakkor csütörtökön már bárki megveheti, garantált elővételes lehetőség a Paks jeggyel rendelkezőknek csak a szerdai napon él.

Csütörtöktől indul a nyitott jegyvásárlás

Szerdán csak a Paks jegyekért adunk ki tehát belépőket az FTC elleni meccsre, csütörtökön azonban már bárki vehet belépőt személyesen a Széktói Stadionban, ugyancsak 9-18 óráig.

A személyes elővásárlás szerdán és csütörtökön is a Széktói Stadion 2-es (uszoda parkoló) pénztárában zajlik. Online jegyértékesítésre csak abban az esetben kerül sor, ha a személyes elővétel után maradnak még belépők. A vendégszektorba nem árulunk jegyeket.

Személyes elővásárlás az FTC elleni meccsre (Széktói Stadion 2-es pénztár):

05.03. (szerda): 9-18 óra (Csak Paks jegy bemutatásával)

05.04. (csütörtök): 9-18 óra (Paks jegy nélkül is)

Jegyárak az FTC ellen (kiemelt kategóriájú mérkőzés):

„A” lelátó:

Normál: 3.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

„B” lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes: 1.500 forint

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók