A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fontos mérkőzéssel indul a tavasz Mezőkövesden

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában Mezőkövesdre látogat csapatunk vasárnap 15:00-os kezdéssel az év első tétmérkőzésén. Kellemetlen ellenféllel találkozunk a nyitányon, mely ellen minden tudásunkra szükség lesz, ha jó eredménnyel akarunk hazatérni.

Másfél hónapos felkészülési időszak ért véget számunkra az edzőtáborból hazatérve, a héten már az első tétmeccsre készült minden erejével a keret. Jó mérleggel zártuk a téli munkát, hiszen hét felkészülési meccséből négyet megnyert csapatunk, két döntetlen mellett pedig csupán egy vereség csúszott be. Jöhet a puding próbája, a tétmeccsek, ebből egy hét alatt három is kijut majd, de egyelőre csak a vasárnapi nyitány lebeg a szemek előtt.

Hatpontos derbi lesz ez rögtön, hiszen a két együttes között pont ennyi a különbség, egy győzelem viszont nagy lendületet adhatna mindkét csapatnak. Az utóbbi három összecsapást a matyóföldiek nyerték meg, ősszel a Széktóiban 2-0-ra, Szabó István ettől függetlenül nem hisz a babonákban és a mumusokban sem. A már régóta ismert sérülteken, Nikitscher Tamáson és Nagy Krisztiánon kívül mindenki egészséges, egyedül Matheus Leoni hiányzik majd sárga lapok miatt.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Felkészültnek látom a csapatot a rajtra, de azt nem mondom, hogy nincs hova fejlődni, mert mindig lehet és kell is. Szeretnénk jól kezdeni a tavaszi szezont, bízunk benne, hogy ez vasárnap sikerülni fog.Való igaz, hogy a Mezőkövesd több pontot szerzett a két csapat párharca során az utóbbi időben, de nem hiszek a babonákban. Minden mérkőzés más, ennek szellemében készítjük fel a csapatot is. A Mezőkövesdet nagyon tiszteljük, Kuttor Attilát én különösen, hiszen nagyon jó kapcsolatban vagyunk, de igaz ez a stábjukra is. Jó csapat, jó edzővel, a korábbi meccseken számukra alakult kedvezően ez a párharc. Úgy gondolom, hogy mindkét csapatnak nagy szüksége van a három pontra, ennek megfelelően is fog alakulni a játék. Mi szervezettek szeretnénk lenni, meggátolva a Mezőkövesd törekvéseit, érvényesítve emellett a saját elképzeléseinket játékban. A keretünk mélysége jelenleg abszolút megfelelő, mivel nincs sérültünk. Nagyon bízom benne, hogy ez a mérkőzés után is így marad, ha igen, akkor mindenki tudja majd segíteni a csapat játékát ebben a sűrű időszakban. Jelenleg egy eltiltottunk van sárga lapok miatt, de Leoni hiányára már jó előre felkészülhettünk, a jó oldala ennek az, hogy a csütörtöki meccsen már frissen számíthatunk rá.

Szurkolói információk

A jegyek elővételben már megvásárolhatóak online a jegymester.hu-n. Érdemes élni ezzel, hiszen elővételben 1300 forintba kerülnek egységesen a belépők, de a meccs napján már 1800 forintba fognak kerülni. A pénztárak négy órával a kezdés előtt, 11 órakor nyitnak, míg a beléptetés 14 órától indul el. A vendég drukkerek az E jelzésű szektorokban foglalhatnak helyet. A gördülékeny beléptetés érdekében felhívjuk szurkolóink figyelmét arra, hogy érkezzenek meg időben a pénztárakhoz. 

A vendégszektor a Széchenyi István utca felől közelíthető meg, parkolni a szektor környékén is tudnak drukkereink. Bankkártyás fizetési lehetőség rendelkezésre áll.

A mezőkövesdi stadion címe: 3400 Mezőkövesd, Széchenyi István utca. 9.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók