A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Felkészülés: Döntetlen Szolnokon

A Kecskeméti TE szombaton az NBIII. keleti csoportjának listavezetőjéhez látogatott, a Szolnoki MÁV vendégei voltunk. Az első félidő egy hazai, a második egy lila-fehér gólt hozott.

Takács Krisztofer válaszolt Simon Attila góljára

Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, kevés igazi helyzetet jegyezhettünk fel, játékban egyik csapat sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. A Szolnok kezdett jobban, alig 10 perc elteltével Simon került helyzetbe, aki jobbal mértani pontossággal lőtte ki 14 méterről a hosszú alsót (1-0). A folytatásban inkább a mezőnyharc dominált, bár több gyors akciót is vezettünk, ezeket egy kivételével nem tudtuk lövéssel befejezni, akkor Molnár-Farkas hárított szépen. A szolnokiak sem igazán tudtak mögénk kerülni, egyedül Annus előtt adódott egy nagyobb sansz, de éles szögből a rövid felső fölé bombázott.

Fordulás után sem változott sokat a játék képe, de a hazaiak jobban kezdtek, egy szöglet után Szabó Richárd maradt üresen, de a hazai balhátvéd a léc fölé tüzelt. Több alkalommal is jól jöttünk ki szerzett labdák után, ezekbe az akciókba azonban sok pontatlanság csúszott, de egy ilyen támadás végén oda tudtunk kerülni a kapu elé, Bagó beadását azonban Tóth fölé pörgette. A kiegyenlített meccsen folyamatosan cserélt a két tréner, így időnként nagyobb területeket is adódtak, egy szép hazai támadás végén Simon lőhetett közelről, de Kunsági bravúrral védett. A hajrában nekünk is adódott sanszunk, azonban a kapufa a hazaiakkal volt még ekkor. A végén csak összejött az egyenlítés. Nagyjából 10 perccel a vége előtt Vladul emelte be üres területre a labdát, az érkező Takács ezt követően a hosszú alsót vette be (1-1) kialakítva a végeredményt.

Szolnoki MÁV – Kecskeméti TE 1-1 (1-0)

Gól: Simon (10.) ill. Takács (80.)

Szabó Tibor: Amennyiben azt nézzük, hogy a keleti csoport éllovasával játszottunk, akkor mindenképpen jó eredményt értünk el. Játékban azért van hiányérzetem, mert bár ezúttal is nagyon masszívak voltunk, sok technikai hibát vétettünk, emiatt kevés támadást tudtunk befejezni. Az összhangot is tovább kell javítanunk a folytatásban.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók