A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Farkas István büszke egyedi sorozatára

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, klubunk korábbi játékosa, egyben jelenleg technikai vezetője, Farkas István nem akármilyen egyéni rekordot ért el. Stábtagunk a Kerekegyháza színeiben gólt szerzett a vármegyei II. osztályban, ezzel elmondhatja magáról, hogy minden szinten gólt szerzett gyakorlatilag a magyar ligarendszerben.

Farkas Istvánt nem kell bemutatni drukkereinknek, hiszen tagja volt az NB II-es, valamint a kupagyőztes csapatnak is, de visszatérése után a vármegyei I. osztályban is bajnoki címig vezette a Kecskemétet. Összesen négy osztályban szolgálta nevelő egyesületét, ahol profi karrierjének lezárása óta a stáb tagja, az NB III-tól kezdve is minden sikernek részese volt. Maradt azonban még 40 évesen is számára egy cél játékosként, amit a Ladánybene elleni bajnokin kerekegyházi színeiben ki is pipált. Betalált a vármegyei II. osztályban, így az NB I-től a vármegye III-ig minden ligában szerzett gólt, ami védőként különösen szép teljesítmény.

– Kerekegyházán aktív maradtam azok után is, hogy stábtag lettem, amikor az időm engedte, eljártam a meccsekre, mert hiányzott a mozgás. Polgár Zoltán barátom volt a megye III-as csapat edzője akkoriban, ahol már rúgtam pár gólt, akkor már tudtam, hogy nekem már tényleg csak egy osztály hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kép gólok tekintetében. Szerencsére Kerekegyházán van megye II-es csapat is, ahol tavaly nyáron Zoli lett ráadásul az edző, ami nekem nagy könnyebbség volt. Kunsági Antalnak már tavaly jeleztem is, hogy amikor az időm engedi, szívesen segítem a csapatot ezután is. Játszottam is pár meccset, és végül össze is jött ez a bizonyos gól – mondta Farkas István.

Technikai vezetőnk viccesen hozzátette, már arra is gondolt, hogy felmegy csatárba, illetve a büntetőket is ő vállalja majd, de arra különösen büszke, hogy egy szép akcióból született meg végül a találat.

– A második félidőben már biztosan felmentem volna csatárnak… Alapesetben mindig belső védő vagyok, most is azt játszottam Garaci Csabival. A gól előtt megelőztem az ellenfél támadóját a felezőnél, aztán felpasszoltam mi csatárunknak, aki kitette a szélére. Mentem tovább az akcióval, kiabáltam is, hogy tegyék be nekem. Baj is lett volna, ha nem, de szerencsére jött a beadás, így összejött ez a gól. Azért is örülök neki, mert akcióból született, nem kellett ehhez egy tizenegyest rúgni például, hogy csak végre összejöjjön – tekintett vissza Farkas István.

Nem Farkas István az egyetlen, aki 6 bajnoki osztályban szerzett gólt Magyarországon, de nem is túl népes ez a tábor, így büszke arra, hogy része lett ennek a klubnak.

– Kevesen vagyunk, de azért akadnak ilyen játékosok az országban. Büszke vagyok arra, hogy kecskemétiként itt érthettem el a klubbal a legnagyobb sikereimet, de arra is, hogy a pályafutásom végén Kerekegyházán volt még lehetőségem arra, hogy megyei szinten is élvezhessem a futballt, ezáltal elérhessem ezt a szép sorozat. Nem azt mondom, hogy nem volt nehéz dolgom, de így egyértelműen elérhető volt számomra, hogy mindezt itt helyben tudjam megcsinálni – mondta Farkas István.

Kedvenc góljairól is kérdeztük Farkas Istvánt, aki minden osztályban tudott azért olyat meccset mondani, ami emlékezetes számára.

– NB I-ben négy gólt rúgtam, így azokra jól emlékszem. Nyilvánvalóan a Haladás elleni áll az első helyen, amikor majdnem a félpályáról találtam be, de Nyíregyházán is fejeltem gólt kiesési rangadón. Az NB II-ben a feljutás évében ötször találtam be, és mindet vagy a végén szereztem, vagy azzal nyertük meg a meccset. NB III-ban inkább az van meg, amikor kétszer találtam be, de megye I-ben egyértelműen a Hajdúböszörmény elleni osztályozó ugrik be, amikor a hazai meccsen kétszer is szabadrúgásból lőttem gólt. A megye II-es gól tette teljessé a képet, így ez is örök emlék marad, míg a megye III-ban ugyancsak volt gólom szabadrúgásból. Ez nem jelenti egyébként azt, hogy akkor most abba is hagyom a játékot, elmondtam Kerekegyházán is, hogy ettől függetlenül amikor lesz szabadidőm, szívesen megyek ezután is – tette hozzá Farkas István.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók