A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Erős Károly nehéz meccsre számít

Vasárnap 17:00-kor Dabason folytatja a bajnokságot a Kecskeméti TE. A meccs előtt megszólítottuk a hazai trénerét, Erős Károlyt is, aki nehéz meccsre számít, de igyekeztek feltérképezni a KTE-t. 

Győzelemmel kezdtétek a szezont Pakson, mennyire sikerült összeállnotok a felkészülés során?

Annyi előnyünk volt tavalyhoz képest, hogy most nem kellett új csapatot építenünk. Akkor ez az első meccseken meglátszott, most kevesebben érkeztek, az alapcsapat megmaradt. Örülünk az első sikernek, főleg azért, mert idegenben sosem könnyű nyerni. Az NBI-es tartalék csapatok egyébként is kiszámíthatatlanok, hogy éppen kik játszanak vissza. Egy masszív Paksot sikerült vernünk, ez egy nagyon jó kezdés volt, minden edző erről álmodik.

Mennyire sikerült feltérképeznetek a KTE-t, milyen meccset vársz?

A feltérképezésre mindig nagy hangsúlyt fektetünk, többször láttuk a Kecskemétet is. Tudjuk, hogy egy nagy múltú csapatról van szó, 100 százalékos erőbedobással készülünk, nagyon motiváltak vagyunk. Nehéz meccs lesz, mert az újoncok mindig kettőzött erővel hajtanak, nagyon meg akarják mutatni magukat, de ismerjük a Kecskemét erősségeit és gyengéit is. Szerencsére nálunk nincsenek sérültek, egyetlen egy utolsó pillanatban igazolt játékosnak nincsenek még rendben a papírjai, úgyhogy kellemes gondjaim vannak. Egész héten úgy készültünk, hogy mentálisan toppon legyünk, mert egy szervezetten védekező, kontrázni jól tudó csapat lesz az ellenfelünk, mely jó játékosokból áll. Ez az NBIII-as közép csoport nagyon kiegyenlített, ezt már tavaly is megtapasztalhattuk, hiszen vertünk élmezőnybe tartozó ellenfelet is, aztán a kiesők ellen mégsem ment úgy. Észen kell lennünk, várjuk a hazai bemutatkozásunkat!

Tavaly a mérleg nyelve tudott lenni a Dabas a bajnoki címért folyó küzdelemben, emellett az előkelő 6. helyen zártatok. Idén milyen célokat fogalmaztatok meg? 

Hasonló céljaink vannak, tavaly azt tűztük ki, hogy egy szerethető csapatunk legyen. Ez abban nyilvánult meg, hogy meghatározó együttes legyünk, bárki ellen képesek legyünk nyerni. Jelen állás szerint az első hatban szeretnénk végezni, picit feljebb lépni a tavalyi 6. hely után, de azért óvatosan kell fogalmazni, mert nagyon kiegyenlített a mezőny. Stabil csapatunk van, a pillanatnyi formák és a nünaszok fogják eldönteni, hogy a végén hova jutunk, természetesen minél magasabbra szeretnénk!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók