A vármegye I. osztályban az 5. fordulót rendezik hétvégén, a KTE II. pedig ismét hazai pályán száll harcba a pontokért, ezúttal a Kalocsa ellen.
A Kalocsa FC igen jól kezdte a bajnokságot, hiszen még veretlen. Három győzelem mellett egy döntetlenje van a gárdának, ezzel a második helyről várja a fordulót. A Kalocsa legutóbb a Jánoshalmát vert meg 2-1-re, míg a mieink Kecelen játszottak 1-1-es döntetlent, így 7 pontjukkal a 8. helyen állnak. Külön motivációt jelenthet ugyanakkor, hogy egy hazai bravúrral pontban beérnénk riválisunkat.
— A 10 pontos, eddig még veretlen Kalocsát fogadjuk, nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A múlt heti gyengébb teljesítményünket próbáljuk feledtetni, a Kecel elleni mérkőzés hibáiból pedig tanulni. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem, ezért mindent meg is fogunk tenni — mondta Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.
A találkozó szombaton 17:00-kor kezdődik a Széktói 2-es műfüves pályáján, a belépés ingyenes.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu