A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Döntetlennel álltunk a tabella élére

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában csapatunk a Nyíregyházát fogadta, és egy jó iramú, sok hazai helyzetet hozó mérkőzésen végül döntetlennel zártunk a Szpari ellenében. Az iksz azt jelenti, hogy 11 veretlen bajnoki után a tabella élére álltunk hétfőig, a Vasas meccséig. 

Ott folytattuk, ahol a válogatott szünet előtt abbahagytuk. Rögtön a 3. percben Katona előtt adódott hatalmas sansz, miután elé ütött egy beadást Fejér, de a blokkról lejött a lövése. A 11. percben már Nagy ugorhatott ki a védő szorításában, a jobb alsót célozta meg, de Fejér ezt is kipiszkálta. Végig hatalmas hazai fölény jellemezte a meccset, a Nyíregyháza teljesen veszélytelen volt a kapura. A 29. percben Szabó Alex piszkálta kapura Vágó balról érkező beadását, a labda centikkel pattogott el a jobb alsó mellett. A 40. percben Nagy szögletét fejelte kapura Tóth, de megint védett a kapus, majd egy perccel később Papucsek buktatta Katonát, ami után büntető következett. A labda mögé Nagy állt oda, de a kitűnő napot kifogú Fejér megfogta a jobbra helyezett lövést, majd a kipattanót sem sikerült belőni. 

Fordulás után az 53. percben is fogta Fortuna a vendégek kezét, Lukács, Bartha, majd Katona lövése is lejött a falról, majd Vágó átlövése kicsivel ment a jobb alsó mellé. Az 59. percben Papucsek lőtt estében egy felívelés után öt méterről, ekkor Varga védett bravúrral az első vendég helyzetnél. A 68. percben megint Katona lőhetett 16 méterről, de ez is kicsivel a kapufa mellé ment. A hajrában a Nyíregyháza is veszélyes kontrákat vezetett, de ezeket nem tudták jól lezárni, majd a 88. percben Tóth fejese is kapu mellé szállt Szuhodovszki szöglete után, így maradt a 0-0, mellyel csapatunk a tabella élére állt. 

KTE HUFBAU – Nyíregyháza Spartacus FC 0–0 (0–0)

Kecskemét, 1200 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Baghy Csaba, Tőkés Róbert)

Kecskemét: Varga B. – Tóth D., Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Katona (Szuhodovszki 82.), Vágó, Nagy K. (Győri B. 82.) – Bartha, Lukács D. (Puskás 75.) 

Nyíregyháza: Fejér – Szokol, Papucsek, Jánvári, Nemes – Vass P. (Pócsik 46.), Paku, Szabó B., – Gresó, Zamostny, Novák (Márkus 77.).

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók