A Vasas elleni rangadó után szinte azonnal kupameccs vár ránk az MTK otthonában, ennek apropóján a MOL Magyar Kupa hivatalos oldala Derekas Zoltánt kérdezte. Középpályásunk a kupameccs mellett a sikeres őszről, az Újpest elleni bravúrról, illetve a tavaszi tervekről is beszélt.

– Nem akarok az egész csapat nevében nyilatkozni, de én nagyon szeretem, ha pörög az élet, és gyorsan követik egymást a meccsek. Szép stadionokban, jó talajú pályákon, erős csapatok ellen fogunk játszani, és ez nagyon jó dolog. Én inkább azt sajnálom, hogy nem minden hét ilyen. Nem súlyozunk, nem tartalékolunk, megyünk előre, és bízunk benne, hogy elérjük a céljainkat. Úgy gondolom, elég jók vagyunk hozzá, hogy kiharcoljuk a feljutást, a kupában pedig… hát itt lehetetlen tippelni, egy meccsen akár egyetlen mozzanat is okozhat teljesen váratlan helyzetet - mondta Derekas Zoltán az előttünk álló sűrű programról, hiszen a Vasas után az MTK, majd a BVSC vár hét nap leforgása alatt ránk.
Játékosunk a Vasas, illetve az MTK elleni csatákról is megosztotta várakozásait:
– Most jön a Vasas elleni meccs, ahol egy NB I-es szintű kerettel rendelkező csapat vendége leszünk, aztán pedig az első osztály felsőházában szereplő MTK-hoz utazunk, így szükségünk is lesz erre az önbizalomra. De nem mondanám, hogy híján lennénk, sőt nagyon is tudjuk magunkról, kik vagyunk és mit akarunk. Komoly NBI-es tapasztalattal rendelkező játékosaink vannak, jó focit játszunk, és ha összeállnak a dolgok, akkor szerintem nemcsak a másodosztályban, hanem bármelyik magyar csapat ellen egyenrangú félként tudunk játszani. Kiváló csapat az MTK, nagyon jó fiatalokkal és olyan rutinos játékosokkal, akik a nemzetközi futballba is belekóstoltak. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy esélyesek vagyunk, de mi abszolút nem áldozati báránynak megyünk a Hidegkuti Stadionba. Aki le akar minket győzni, annak keményen bele kell állnia a meccsbe - tette hozzá.
Az interjúban kitért arra is, hogy a feljutást vagy a kupagyőzelmet választaná, illetve a csapatot jellemző új felfogásról is beszélt. A teljes cikk ide kattintva olvasható!
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































