A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Buna Gábor érkezik a Honvédtól

Újabb játékossal bővült keretünk, ezúttal a védelem jobb oldalára érkezett erősítés Buna Gábor személyében a Budapest Honvédtól.

A 2002-es születésű, 19 esztendős játékos Marcaliban, Hévízen, majd Keszthelyen futballozott, itt fedezte fel 2015-ben a Honvéd. A kispestiekhez igazolva végig járta az utánpótlás csapatokat, két ezüstérmet és két bajnoki címet ünnepelve. Bemutatkozott a magyar utánpótlás válogatottban is, majd a 2019/2020-as idényben a kispestiek színeiben az NBI-ben is debütált, az előző idényben főleg a tartalékcsapatban futballozott már.

-Nagyon megörültem, amikor a kecskeméti lehetőség adódott, szimpatikus volt a megkeresés. Tisztában voltam vele, hogy erős klubról van szó, teli ambíciókkal. Ez lesz az első komolyabb évem a felnőtt futballban, noha az előző szezonban az NB III.-ban már játszhattam. Úgy gondolom, hogy egy kitűnő ugrás lehet a karrieremben, hogy most Kecskemétre igazolhatok. Bizakodó vagyok, nagyon nagyok az elvárásaim magammal és a csapattal szemben is, sikerekben gazdag évet remélek. Szélső védőként aktív vagyok, igyekszem segíteni a támadásokat is, erősségemnek tartom a harciasságomat is– mondta Buna Gábor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók