A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Belényesi Csaba visszatért

Ismerős középhátvéddel bővült a KTE kerete, ugyanis klubunk mindenben megállapodásra jutott a Diósgyőri VTK-val, így Belényesi Csaba végleg visszatér Kecskemétre.

Dr. Filus Andor ügyvezető és Belényesi Csaba

Belényesi Csaba DVSC nevelés, majd fiatalon a Puskás Akadémiához került. Felnőtt tapasztalatot először az NB III-ban, Gyulán és Cigándon szerzett, majd a 2015/2016-os idényben már alapember volt Putnokon, 27 bajnokin 4 gólt szerzett. 2016-ban igazolt Kazincbarcikára, ahol rögtön bajnok lett a harmadosztályban, 32 meccsen 7 alkalommal volt eredményes. Az NB II-be feljutva két év alatt 66 bajnokin, kivétel nélkül kezdőként kapott szerepet a KBSC-ben, jó teljesítményére a DVSC is felfigyelt, így az NB I-be igazolt. A Lokinál egy mérkőzés jutott neki az élvonalban, de a tartalékoknál folyamatosan futballozott, egy év elteltével aztán a városi rivális DEAC-hoz került, majd szezon közben Dorogra igazolt. A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es kiírásában 33 meccsen 3-szor volt eredményes.

A 28 esztendős Belényesi tavaly nyáron lett klubunk játékosa, 19 bajnokin 3 gólt jegyzett, illetve a Honvéd elleni kupameccsen is kapuba talált. A DVTK februárban élt a szerződésében szereplő kivásárlási opció érvényesítésével, így megszerezte játékjogát, ezután 7 bajnokin lépett pályára tavasszal piros-fehérben. Most a miskolciakkal folytatott tárgyalások eredményeként a játékos végleg visszatér Kecskemétre, miután mindenben meg tudtak állapodni a felek.

– Jó érzések fogtak el, ahogy beléptem a stadionba, hiszen rengeteg ismerős arc fogadott. Abszolút abba a jó hangulatú közegbe csöppentem bele, amit már tavaly is nagyon megszerettem. Az NB I. természetesen mindig is a célom volt, örülök, hogy Kecskeméten ez most megvalósulhat. A munkát nagyon várom, sosem voltam az a típus, aki nem állt bele teljes mellszélességgel. Szeretnék stabil helyet szerezni a kezdőben, minél jobb teljesítménnyel megmutatni azt, hogy helyem van az NB I-ben. A csapat célja természetesen a bennmaradás lesz, én azzal a hittel tértem vissza, hogy ez megvalósítható – mondta Belényesi Csaba.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók