Beharangozó: Rengeteget érne egy pécsi bravúr

Zoran Kuntics csapata eddigi legnehezebb erőpróbája előtt áll, hiszen az éllovas, még mindig veretlen PMFC vendége leszünk vasárnap. A két csapat közt jelenleg 6 pont a különbség, így egy pécsi bravúr bizony felbecsülhetetlen értékű lenne.

A PMFC nyáron hatalmas átalakuláson esett át, azok után, hogy az előző szezonnak szerényebb célokkal vágtak neki. NBI-es és NBII-es rutinú játékosok sora érkezett, gyakorlatilag teljesen új csapat épült. A felkészülésük jól sikerült, erről tanúskodik eddigi eredménysoruk is, hiszen 6 mérkőzésen 28 gólt szereztek, több ellenfelüket is alaposan megszórták. Bár legutóbb a Monor jó volt ellenük otthon egy döntetlenre, ettől még önbizalomtól duzzadva, éllovasként várják a vasárnapi meccset. Két komoly hiányzójuk biztosan lesz, ugyanis kapusukat, Helesfay Donátot műteni kellett, míg Gajág Gergő eltiltását tölti. Nem is igazán titkolt céljuk az, hogy feljussanak ebben az évben, Vas László azonban tisztában van vele, hogy addig még nagyon hosszú az út:

„Én tavaly is megfogalmaztam azt, hogy komoly presztízse van ennek párharcnak, a csapatok céljait tekintve is igaz ez. A Kecskemét játékosállományát nézve bátran kijelenthetem, hogy egy meghatározó csapat a mezőnyben. A rajtjuk nem téveszt meg, mert biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó ellenfél. Készültünk belőlük, tisztán látszik, hogy egy kulturált és jó futballt játszanak, sok NBI-es, NBII-es tapasztalattal rendelkező játékossal. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk, ahogy az összes többi mérkőzésre, szeretnénk kihozni ebből is a maximumot. Biztos vagyok benne, hogy jó kulisszák előtt, egy jó mérkőzésre van kilátás” – mondta a pécsiek trénere.

Zoran Kuntics a Kesport TV-nek is elmondta a meccs előtt, hogy szintén nagy játékosmozgáson áteső csapatából mindenkire számít, ezért is forgatta az utóbbi időben többször a kezdőcsapatot. Az összeszokás és csapattá formálódás egyre jobban halad, hiányzónk Balog Marcellen kívül ezúttal sem lesz. A Honvéd II. és a Szabadkikötő legyőzése visszaadhatta az önbizalmat, nem mellesleg egészen biztosan sok néző előtt, igazi meccshangulatban léphetnek pályára majd a csapatok, ahogy az egy ilyen rangadóhoz illik. Az NBI-es múltra visszatekintő párharc tétje nem kicsi, hiszen egy idegenbeli bravúrral az éllovas sarkába kerülnénk, nem is bunkerfocira törekszik Zoran Kuntics:

„A hangulat az öltözőben és az edzéseken is jó nálunk, maximális koncentrációval csinálják a srácok a munkát. Az egyetlen helyes út, ha arra törekszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el a Pécs ellen. A bajnokság előtt is elmondtam, hogy ők a favoritok, ők maguk is kijelentették, hogy a bajnoki cím a cél. Azzal a szándékkal utazunk, hogy egy jó meccset vívjunk velük, nem tartom valószínűnek, hogy 0-0 lesz a végeredmény. Várhatóan sok néző lesz, de ez csak feldobhatja a játékosokat. A Pécsnek egy jó és nagy pályája van, lehet rajta focizni, és mi ezen leszünk” – mondta vezetőedzőnk.

Jegyinformációk ITT!

Szerző: Nyitray András