A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Idegenben kezdünk a Magyar Kupában

A Kecskeméti TE alacsonyabb osztályban szereplő ellenfelet kapott a Magyar Kupa 6. fordulójában, így a kiírás értelmében idegenben kell kezdenünk a sorozatot. Ellenfelünk a megye I-es Lipót Pékség SE lesz.

A Lipótot már bővebben is bemutattuk honlapunkon a hét folyamán, akkor és most is megállapítható volt, hogy egy megye I-es szintnél erősebb ellenféllel találkozunk idegenben. Jó erőkből állnak, hiszen az utóbbi három évben alig-alig maradtak le a bajnoki címről, céljuk idén is a feljutás, eddig összes meccsüket megnyerték, nem kevés gólt szerezve. Egy dolog biztos, kitűnő pályán és körülmények közt rendezik a meccset, a lipóti sportcentrum ugyanis már hosszú évek óta kedvelt célpont az edzőtáborba vágyó együttesek körében is. Varga Péter, a hazaiak vezetőedzője tehát okkal bizakodó a meccs előtt, szeretnének meglepetést okozni:

„Bajnokságot szeretnénk nyerni, de inkább úgy fogalmaznék, hogy minél előkelőbb helyezést kell elérnünk. Tudjuk, hogy szombaton egy erős Kecskeméttel fogunk játszani, de szeretnénk helytállni. Erős keretük van, több olyan játékossal, akik magasabb osztályokat is megjártak. Komoly ellenfél tehát, de hazai pályán játszunk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el! Hajtós, kemény találkozóra van kilátás, nekünk ez egy kitűnő erőfelmérő lesz egy NBIII-as klub ellen. Már csak azért is, mert túlzás nélkül állíthatom, hogy a mi megye I-es bajnokságunk volt az egyik legerősebb az országban, de ami idén történik itt, az botrány. Legutóbb 21-0-ra nyertünk, előtte inkább nem állt ki ellenünk az ellenfelünk, tehát kicsit gyenge lett ez a bajnokság, így nehezen tudunk az ilyen meccsekre felpörögni, valójában ez lesz az első igazi teszt számunkra” – mondta a Lipót vezetőedzője.

Szabó Tibor tavasszal minél több megye I-es bajnokot szeretett volna feltérképezni az osztályozó előtt, így szinte az összes megyébe ellátogatott. Ennek most utólag is örülhet, hiszen a Lipótot is meg tudta nézni, így van egy képe arról, milyen csapattal is találkozhatunk majd. Bár természetesen ellenfelünknél is voltak változások, gyengébbek biztosan nem lettek vezetőedzőnk véleménye szerint:

„Azt gondolom, hogy egy olyan csapathoz megyünk, mely nem megye I-es szintet képvisel. Gólerősek, játszák a focit, kombinatívan építkeznek, vannak képzett és rutinos játékosaik, tehát egy jó egyveleget képeznek. Tavalyi szezonhoz képest pár helyen cserélődtek, de azt nem hiszem, hogy ez döntően befolyásolta volna az erejüket. Amikor én láttam őket, akkor nagyon jó benyomást tettek rám, egy jó csapat tele jó játékossal” – mondta Szabó Tibor.

A mérkőzést Takács Ryan Lee vezeti, segítői Nagy Viktor és Bognár László lesznek.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók