A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Hatpontos derbivel folytatódik a szezon a Széktóiban

A Kecskeméti TE két idegenbeli fellépést követően ismét a Széktóiban lép pályára, a kivételesen szombaton sorra kerülő találkozón a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadjuk 15:00-kor.

A párosítás hatpontos derbiként is aposztrofálható, hiszen mindkét együttesnek nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése. A még kieső helyen tanyázó HFC 4 pontnyira van tőlünk jelenleg, egy kecskeméti siker így értelemszerűen azt jelentené, hogy az alsó régiótól nyugodtabb távolságba kerülnénk. A vásárhelyieknek ugyanakkor pont azért lenne fontos minden pont, hogy hosszú idő után vonal fölé tudjanak kerülni. Idegenben nagyon veszélyes is a HFC, hiszen mind a 4 győzelmüket otthonuktól távol jegyzik, tavasszal némi meglepetésre Dabason is győzni tudtak.

Ami a csapatok tavaszi formáját illeti, a vendégek a már említett 2-0-os dabasi siker mellett, kétszer otthon kaptak ki, a nyitányon a Taksonytól (1-4), majd legutóbb a Paks II-től (0-1). A KTE ugyan a nyitányon pont nélkül maradt hazai pályán a Dabas ellen (0-1), de utána Pakson sikerült javítani (2-0), legutóbb aztán az éllovas Szentlőrinc otthonából is pontot tudtunk elcsenni (1-1). Az őszig visszatekintve, tavaly 1-1-es döntetlen született a két csapat első találkozása alkalmával Hódmezővásárhelyen.

Szabó Tibor szerint a legutóbbi döntetlen éppen akkor érhet sokat, ha sikerül itthon begyűjteni a pontokat:

„Továbbra is tartom azt, amit Szentlőrincen a játékosoknak is elmondtam a meccs után: az a pont akkor érhet valamit, ha most nyerni tudunk itthon a Hódmezővásárhely ellen. Hazai pályán egyébként is mindig fontos lenne nyerni, reményeim szerint ezért mindent meg is fogunk tenni a pályán. Kemény, harcos mérkőzésre van kilátás, a HFC egy rendkívül agresszív és masszív csapat, nem könnyű ellenük futballozni. Bízom benne, hogy jönnek majd azok az egyéni, váratlan megoldások, amivel meg tudjuk nyerni a találkozót.”

Szűcs Róbert jó hangulatú és iramú meccset vár, elöljáróban azt is elismerte, hogy bár nem játszanak döntetlenre, az egy ponttal sem lenne elégedetlen:

„Múlt héten egy kicsit elkenődtünk, a szuper dabasi játék után nem várt vereséget szenvedtünk el otthon a Pakstól. Most újra egy idegenbeli meccs jön már, én úgy gondolom, hogy a pontok és a tabella nem kifejezetten fog számítani. Magam is rengeteg Kecskemét – Hódmezővásárhely meccsen játszhattam, ezek mindig jó hangulatú és iramú találkozók voltak, most is erre számítok. Jó csapat a KTE, korban is a legjobbnak mondható, 24-28 éves játékosok alkotják néhány fiatal mellett. Gyorsak, megvannak azok az emberek - például Selyem és Bagó - akikre figyelnünk kell. Bízom benne, hogy ugyanazt a játékot tudjuk megismételni, amit Dabason is nyújtottunk, akkor tényleg hiba nélkül hoztuk le a 90 percet. A Paks ellen kicsit talán a közönség is nyomta a srácokat, görcsösek voltunk, úgyhogy felszabadultan kell játszanunk most. Jó eredményt szeretnénk elérni, én döntetlennel sem lennék csalódott, de természetesen erre nem lehet játszani. Nehéz lesz, de bízok a srácokban!”

A találkozót Tamási Patrik vezeti, segítői Zahorecz Roland és Vrbovszki Pál lesznek. A belépők most is a szokásos áron (500 forint egységesen) és a  szokásos pénztárakban lesznek kaphatóak, a 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók