A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Banó-Szabó Bence nagyon motivált

Banó-Szabó Bence még a Vasas elleni, utolsó felkészülési meccsünkön sérült meg, melyet követően meg is kellett műteni játékosunk térdét. Leghamarabb tavasszal futballozhat újra, s noha nagy csalódásként élte meg azt, hogy hosszú kihagyás vár rá, most már azon dolgozik, hogy újra magas szinten futballozhasson. 

– A sérülésem előtt három perccel még gólpasszt adtam, kitűnő formában éreztem magam, vártam, hogy elkezdődjön az idény… A történtek után nagyon magam alatt voltam, de ahogyan teltek a napok és elkezdtük szervezni a műtétet, egyre derűlátóbbá váltam. A sérülésem után hat héttel következett az operáció: az a szokás, hogy azonnal vagy több héttel később van a műtét, amikor már lemegy a duzzanat a térdről. A beavatkozás jól sikerült, kedden már haza is térhettem. Az első napokban nagy fájdalmakkal küszködtem, ráadásul hőemelkedésem is volt. Azt mondhatom, szombaton éreztem először úgy magam napközben, hogy nem szenvedtem annyit. Hasonló cipőben járok, mint Lucas Hernandez, a PSG csillaga: a védőnek is mindkét térdét megműtötték korábban, és azt írta nemrégiben, hogy új lábakkal várja a folytatást… Jó négy éve még a jobb, most pedig a bal lábam sérült meg. Amikor baj van, rádöbben az ember, gondolni kell a futball utáni életre is – ez persze nem azt jelenti, hogy már a visszavonulásomat tervezem, sőt! Még sohasem voltam annyira motivált, mint most: újra magas szinten akarok futballozni – mondta Banó-Szabó Bence a Nemzeti Sportnak. 

A teljes interjú ITT olvasható! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók