A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Balog Marci lett a csapatkapitány, a KTE történelmét is bemutatta a stáb

A szerdai tréninget követően a Széktói Stadion klubtermében találkozott a keret, ahol Szabó Tibor egy kis történelem órával egybekötött évindító prezentációt tartott a játékosoknak, akik a csapatkapitány személyéről is szavaztak. 

A KTE név és címer viselése nagy megtiszteltetés, de nagy felelősség is, ezt szerette volna vezetőedzőnk éreztetni a csapattal. A kecskeméti futballsikerek felelevenítése mellett a jelen és a jövő is téma volt, a stáb célja az, hogy egy olyan csapatot láthassanak a szurkolók, melynél a hajtás alap, a minőségi, stílusos játék pedig mindenki ellen cél.

A klub történetének bemutatása, illetve a klubfilozófia ismertetése előtt egy szavazásra is sor került, a stáb ugyanis a játékosokra bízta a csapatkapitány megválasztását. A verseny rendkívül kiélezett volt Balog Marci és Farkas Pista között, végül előbbi nyert kevéssel, de Urbán Pál is kapott szavazatot, így a karszalag már gólkirályunk karján lesz a Taksony elleni szezonnyitón.

„Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a döntés véletlenül sem Pista ellen irányul! Négy hete dolgozik együtt a keret, többen is érkeztek, azt tartottuk jó megoldásnak, ha a csapat szavazhat erről a pozícióról. Farkas Pista és Balog Marci mellett Urbán Pali is kapott voksokat, mi is úgy érezzük, hogy ez a három játékos vezére ennek a csapatnak az öltözőben és a pályán is. Ez így volt eddig is, és így lesz ezután is, a karszalagot Marci viseli majd, Pista pedig a helyettese lesz. A prezentáció célja az volt, hogy megismerjék a KTE hagyományait és tradícióit a játékosok, hiszen egy nagy múltú klubról van szó. Felelősséggel jár az, hogy újra KTE néven szerepelhetünk, fontos, hogy ők is átérezzék ennek jelentőségét.”

A KTE szombaton 17:00-kor a Taksonyt fogadja a bajnokság nyitányán. 

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók