A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Tiszakécske nyerte a csütörtöki edzőmeccset

A Kecskeméti TE utolsó (?) edzőmeccsét játszotta csütörtökön, ellenfelünk az NBII-es Tiszakécske volt. Az első félidőben egy büntetőből szereztek vezetést a vendégek, majd az utolsó húsz percben további két góllal döntötték el az összecsapást.

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Peres azonnal ígéretes helyzetbe hozta magát, éles szögből leadott lövése azonban elkerülte a kaput. A folytatásban Babolek járt közel a gólhoz, aki 18 méterről emelhette az üres kapura a labdát, miután a kifutó kapus összefutott védőjével, azonban centikkel elmérte a kaput. Az első vendég lehetőség Csáki előtt adódott, aki egy pontrúgás után fejelhetett, de Kunsági bravúrral védett. A félidő közepén hibáztunk hátul, majd Tamaskó lépett oda túl nagy hévvel Puskásnak, aminek büntető lett a vége. A labda mögé Gréczi állt, aki kilőtte a kapu bal oldalát (0-1). Rögtön egyenlíthettünk volna szinte, Hegedűs tört szépen kapura, de jobbal Vargába lőtte ziccerét. A félidő végén ismét Kunságinak kellett bemutatnia egy nagy védést, de újabb gól már nem született.

Fordulás után mindkét oldalon jöttek a cserék, a meccs inkább mezőnyben csordogált ezután. A kapusoknak kevesebb dolga akadt, igazán nagy helyzeteket nem láthattunk. Egy kécskei lövésre Peres szabadrúgása érkezett válaszként, mely centikkel pattant mellé a sorfalról. Az ivószünet után a vendégek frissültek fel jobban, egy nagy bedobás lecsorgott a védőkről, amire Nyilas eszmélt elsőként (0-2). A végeredmény végül pillanatokkal a lefújás előtt alakult ki, Nyilas indult meg nagy léptekkel, majd 18 méterről a jobb alsóba lőtt (0-3).

A KTE utolsó edzőmeccsét játszotta, amennyiben sikerül mégis edzőpartnert találnunk vasárnapra, akkor egy találkozó még lehet a rajtig, ellenkező esetben egymás közti játékkal zárja majd a hetet csapatunk.

Kecskeméti TE – Duna Aszfalt Tiszakécske LC 0-3 (0-1)

Edzőmeccs, Széktói Stadion

KTE: Kunsági – Tamaskó, Nánási, Fehér, Grünvald, Hegedűs, Karacs, Asztalos, Barna, Babolek, Peres.

Csere: Berta (k), Selyem, Szalai G., Kéri, Hirman, Vladul, Szabó D.

Zoran Kuntics (KTE): Megint egy NBII-es csapattal játszottunk. Az első félidő rendben volt, rögtön volt legalább három ziccerünk, de nem rúgtunk gólt, utána csináltunk hátul egy hülyeséget. Ez érezhetően megfogta a csapatot a kihagyott helyzetek után, erősebb csapatok ellen sajnos ilyen hiba nem fér bele. Ma sem az eredmény volt a lényeg, tegnap is keményen edzettünk, a második félidőre érezhetően el is fáradtunk. Örültem volna azért, ha végre hazai pályán is betalálunk, mert legalább 20 ziccert dolgoztunk már ki itthon, de gólt nem rúgtunk. Elképesztő, miket hagytunk ki, de nincs semmi gond. Dolgozni kell tovább, én optimista vagyok az előző meccsek alapján, ma több hiányzónk is volt.

A mérkőzést a kesport.hu élőben közvetítette, a felvétel itt tekinthető meg: 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók