A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Phoenix Mecano újra a KTE támogatója lett

Újabb komoly szponzorral erősödött klubunk, miután a Merkantil Bank Ligára készülő együttesünk támogatója lett a Phoenix Mecano Kecskemét Kft., mely már rengeteget tett a múltban is a város futballjáért.

Dr. Filus Andor és Dr. Nagy Zoltán

A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. három teljes szezonon keresztül, 2012-2015-ig volt névadó támogatója a Kecskeméti TE-nek, de már a korábbi években is folyamatosan segítette a város futballjának fejlődését, ezzel a céllal álltak be újra NBII-es klubunk mögé. Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano ügyvezetője maga is nagy szurkolója a klubnak, és örömmel tapasztalja, hogy nehéz évek után újra visszatért a profi futball a városba.

-Mindig egy személyes dolog is az, hogy ki és mit szeret támogatni. Ez így volt nálam is, hiszen úgy nőttem fel, hogy a foci mindig része volt az életemnek. Fiatalon láthattam egy jó válogatottat, amit szerencsére most is elmondhatunk. Kint voltunk a világbajnokságon, a Videoton például UEFA-kupa döntőt játszhatott, sok meghatározó élményben volt tehát részem. Sosem volt igazából kérdés, hogyha Kecskeméten komoly irányba indul el a labdarúgás, akkor támogatni fogom. Így lettem támogatója 2008-ban is a KTE-nek, még az NBII-ben. Már ott is, majd az élvonalban is rengeteg emlékezetes meccset láthattunk, felejthetetlen a kupagyőzelem is. Nagyon jó élmény volt azokat az éveket is átélni. Sajnos utána más irányt vett a város futballja, de az mindig bennem volt, hogyha megint lesz olyan helyzet, amikor a kecskeméti foci elindul egy fenntartható úton, illetve sikerekkel kecsegtet, akkor mindenképpen újra mellé állunk, ez a pillanat most jött el. A tulajdonos és a város támogatásával is olyan garanciák adottak, amik sikerrel kecsegtetnek. A kultúra támogatása is évek óta személyes hobbim és célom, ezeket a projekteket továbbra folytatjuk, a foci támogatása kapcsolódott most ehhez hozzá. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. mindig egy emblematikus szponzora volt a csapatnak, oda-vissza egy jó kölcsönhatással járt ez, sokan ismerték meg a céget, ezeket az időket is szeretnénk visszahozni ezzel a támogatással – mondta Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója.

Természetesen a szereplés kapcsán is megfogalmazta új támogatónk a célokat, Dr. Nagy Zoltán elsősorban egy stabil, élvezetes mérkőzéseket játszó csapatot látna szívesen a Merkantil Bank Ligában.

-Én azzal már elégedett lennék, ha egy középmezőnyös szereplést tudna ebben az évben hozni a klub, amivel stabilizálná a helyét elsőként az osztályban. Emellett fontos lenne, hogy jó mérkőzéseken tegye ezt meg a csapat, akár a legerősebb ellenfelekkel szemben is. A lényeg a lelkesedés, a jó személyes hozzáállás – mondta Dr. Nagy Zoltán.

A célok megvalósításához fontos a stabil és erős háttér, éppen ezért rendkívül fontos klubunk számára, hogy újabb tradicionális és erős helyi vállalattal bővült a támogatói kör.

-Nagyon örülünk annak, hogy a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. támogatóink közé került, hiszen ahhoz, hogy a pályán minél eredményesebbek legyünk, feltétlen szükség van támogatókra is, nélkülük nem megy. Egy újabb helyi kötődésű, nagy múltú cég lát lehetőséget abban a munkában, amit még a megyei bajnokságban kezdtünk el, és amit a másodosztályba visszatérve is lépésről lépésre szeretnénk folytatni. Ez mindenképpen egy pozitív visszaigazolás számunkra. Bízunk benne, hogy ezen az úton tovább haladva egy sikeres és eredményekben gazdag együttműködés veszi kezdetét -mondta Dr. Filus Andor, klubunk ügyvezetője.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók