A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A kupában folytatjuk a szezont

Tíz mérkőzés után egy rövidke szünet következik az NBIII-ban, de így sem maradunk mérkőzés nélkül, hiszen a KTE HUFBAU a MOL Magyar Kupában lép pályára. Az első országos fordulóban megye I-es ellenféllel hozott minket össze a sorsolók keze, a Tihanyi FC vendégei leszünk szombaton 15:00-kor.

A MOL Magyar Kupa idén számos újítással kerül megrendezésre, a sorozat kiemelt figyelmet kap, hamarosan külön honlap is foglalkozni fog a kupa híreivel és eseményeivel. A legjobb 128 között idén is az NBI-es és NBII-es csapatok számítottak kiemeltnek, őket szerencsére sikerült elkerülnünk. Ezzel együtt egy jó erőkből álló megye I-es ellenfelet kaptunk, hiszen a Veszprém megyei élvonalban szereplő Tihanyi FC eddig mind az öt bajnoki fellépését megnyerte. A MOL Magyar Kupa megyei selejtezőit szintén három sikerrel, 14-0-os gólkülönbséggel zárták.

Keretüknek egy igazán komoly pályafutással rendelkező tagja is van a 35 esztendős Nagy Dániel személyében, aki a Videoton, a Haladás, a Puskás Akadémia, a Siófok és a Vasas játékosaként, összesen 169 NBI-es, illetve 139 NBII-es meccset játszott le. Érdekesség még, hogy egy korábbi KTE játékos is található a tihanyiaknál, Kovács Ádám 2010-2012-ig futballozott klubunknál az U19-es, illetve az NBIII-as tartalékcsapatban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók