A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A héten már a főpróba következik

Ezen a héten a felkészülés utolsó hetébe lép NB I-es csapatunk, ennek jegyében a főpróbára is sor kerül majd, továbbra is zárt kapuk mögött.

Szabó István és a stáb összesen öt edzést vezényel péntekig, akkor pedig két edzőmeccsre is sor kerül, hogy mindenki megfelelő terhelést kapjon. 16:00-kor az NB II-es Ajkát, majd 18:00-kor az NB III-as Hódmezővásárhelyt fogadjuk, mindkét találkozót zárt kapuk mögött rendezzük meg. Ezzel véget ér a felkészülési időszak is, hiszen július 27-én (csütörtökön) hazai pályán kezdjük meg szereplésünket az Európa-konferencialigában 19:00-kor, egyelőre még kérdéses, hogy mely csapat ellen. 

A jegyértékesítés azt követően indulhat el, hogy eldőlt, kivel találkozunk, az első mérkőzést mindenesetre a Riga FC 2-0-ra megnyerte otthon a Reykjavik ellen. A bérleteket folyamatosan lehet kapni a jegymester.hu oldalon, mely elővásárlási jogot biztosít majd az Európa-konferencialigára, illetve garantált helyet és jelentős spórolást a bajnoki szezonra. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók