A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A hajrában fordítottunk a Jászberény ellen

A KTE HUFBAU negyedik téli edzőmeccsét játszotta már szerdán, ellenfelünk az NBIII. keleti csoportjában szereplő Jászberény volt. A viharos erősségű szél nem igazán kedvezett egyik csapatnak sem, az öt gólt hozó találkozón végül a hajrában fordítottuk magunk javára az eredményt.

Az első lehetőség hazai oldalon adódott, Babolek lőhetett 16 méterről, de jobbos lökete a jobb alsó mellett hagyta el a játékteret. Az első gólt végül a vendégek szerezték a 16. percben, amikor egy ártalmatlannak tűnő beadás kicsúszott Kunsági kezéből, a szemfüles Balogh aztán az üres kapuba piszkálta a játékszert (0-1). Alig negyedórát kellett várni az egyenlítésre, ekkor Urbán szerzett labdát, majd Popgeorgievet játszotta meg, akit buktattak a tizenhatoson belül. A tizenegyest Puskás lőtte, nem is hibázott (1-1). A szél az első félidőben a berényieket segítette, így helyenként meddő fölényt tudtak kiharcolni, de ez csak kósza átlövésekkel párosult, az utolsó említést érdemlő esemény egy kecskeméti kontra volt, melyet Popgeorgiev lövése zárt.

A második félidőt jól kezdtük, alig öt perc elteltével Babolek került helyzetbe a tizenhatoson belül, de ballal a hosszú felső mellé lőtt. Az 56. percben Puskás szabadrúgása volt igen veszélyes, de ki tudta tolni a kapus okos tekerését. A 60. percben nem volt szerencsénk, a szél ismét beleszólt a meccsbe, Sütő szabadrúgásának ugyanis pont úgy kapott alá, hogy azzal teljesen meglepte Mészárost (1-2). A hátrány ellenére továbbra is helyzeteket dolgoztunk ki, ám Asztalos fejese mellé, ment, Hegedűs közeli lövése pont a védőt találta el, Szalai fejese is fölé perdült, majd Babolek közeli lövését is bravúrral hárította a portás. Az utolsó percekben aztán sikerült egyenlítenünk, Peres csapott le egy jobbról középre lőtt labdára, majd a rövidbe lőtt az ötös sarkáról (2-2). Sokan talán már elkönyvelték ekkor a döntetlent, de volt még idő, amit ki is használtunk. Peres léphetett meg a jobb oldalon egy ellentámadás során, majd lapos beadását Babolek még le is kezelhette, mielőtt a kapus mellett a hálóba gurított (3-2).

KTE HUFBAU – Jászberényi FC 3-2 (1-1)

Edzőmeccs, Széktói műfű

KTE: Kunsági – Kéri, Nánási, Urbán, Polyák, Vágó, Grünvald, Popgeorgiev, Peres, Babolek, Puskás.

Csere: Mészáros, Hegedűs, Fehér, Hirman, Asztalos, Szalai J., Daróczi.

Gólszerzőink: Puskás, Peres, Babolek

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Elég zord időben, nagy szélben kellett lejátszanunk ezt a mérkőzést. Ehhez főleg az első félidőben nehezen alkalmazkodtak a srácok, amikor a széllel szemben kellett futballoznunk. Kaptunk egy szerencsétlen gólt, akkor úgy éreztem, hogy nagyon kapkodtunk, taktikai és technikai hibáink is voltak. Kondicionálisan viszont nagyon jó volt ez a mérkőzés. A második félidőre szép számmal jöttek a fiatalok is, akik bátran és ügyesen futballoztunk, de egy szerencsétlen gólt ekkor is kaptunk. Ez volt az a meccs, amire egy edzőkollégám szavait idézve azt lehet mondani, hogy úgy küzdöttünk, mint az oroszlánok, de sajnos úgyis játszottunk, főleg az első félidőben. A felkészülés negyedik hetében vagyunk, sokat „kaptak” a fiúk, érezhető volt rajtuk a fáradtság, illetve az is, hogy a munka benne van a lábakban. Ez most egy ilyen időszak.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók