A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A csütörtök a játékról szólt

A KTE HUFBAU játékosai és stábtagjai a lakiteleki Nimród Footgolf Parkban kapcsolódtak ki csütörtökön, ahol egy kicsit máshogy is megmérkőzhettek egymással. Az európai szinten is kuriózumnak számító versenypályát jó hangulatban teljesítette mindenki, a legkevesebb kísérletből Károly Bálint ment végig.

A 18 szakaszból álló pályán bizony sok különböző akadályt kellett lebirkóznia a játékosoknak, a technika mellett legalább ilyen fontos volt az is, hogy jól mérjék fel az adott szakasz adottságait. A fifikás megoldások mellett természetesen nevetni is bőven volt alkalom, bizony a merítő szák is előkerült időnként a vizes területtel nehezített pályákon.

A legjobb eredményt végül Károly Bálint érte el, aki 71 kísérletből tudta teljesíteni a teljes versenyt. Második helyen Mészáros Dávid, Vágó Levente, valamint vezetőedzőnk, Gombos Zsolt futott be 75 próbálkozással, míg Tamaskó Ádám 76-os mutatóval tudott odaférni a képzeletbeli dobogóra.

A csapatépítő program ezt követően ebéddel, majd fürdőzéssel zárult, pénteken már újra a Széktóiban következik edzés. Csapatunk legközelebb szombaton 11:00-kor a Szarvas ellen játszik hazai környezetben edzőmeccset.

Az eseményen a kesport.hu kamerája is forgott, így hamarosan videós beszámoló is érkezik, képgaléria facebook oldalunkon lesz megtekinthető!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók