A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Békéscsaba legyőzésével indult az év

Kedden az NB II-es Békéscsabát fogadta csapatunk a Széktói Stadionban az év első mérkőzésén. Szabó István az első félidőben jobbára a fiataloknak adott lehetőséget, majd a szünetben sort cserélt, a győzelmünk viszont nem forgott veszélyben.

Eleinte a Békéscsaba próbált kezdeményezni, de gyorsan átvette az irányítást csapatunk, néhány ígéretes lehetőséget is sikerült kidolgozni. Bő félóra elteltével meg is szereztük a vezetést, egy bal oldalról érkező lapos beadás után elsőre ég védeni tudott Bukrán, de a kipattanót Győri Benjámin már belőtte (1-0). Az utolsó percekben felpörögtek az események, előbb a 43. percben Hatvani lőtt a jobb alsóba egy bátor szóló után, majd a másik oldalon Váradi megpattanó átlövése talált azonnal utat Kersák kapujába, így 2-1-es hazai vezetéssel mehettek szünetre a csapatok. A második játékrész gyors kecskeméti góllal indult, egy labdaszerzés után Banó-Szabó került lövőhelyzetbe, majd ki is lőtte a jobb felsőt az 52. percben (3-1). Ebben a játékrészben már végig a kecskeméti akarat érvényesült, a Békéscsaba ritkán jutott el Varga kapujáig. A 79. percben Pejovics is betalált, Szuhodovszki pontos beadását fejelte öt méterről a hálóba (4-1). A hajrában egy eladott labda után Mehmeti került a semmiből tiszta ziccerbe, és nem is hibázott, kialakítva a 4-2-es végeredményt.

Kecskeméti TE – Békéscsaba 4-2 (2-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE (1. félidő): Kersák – Győri Á., Polyák, Vágó, Buna (Szalai Sz.), Hatvani – Meskhi, Bodor, Gréczi, Horváth – Győri B.

KTE (2. félidő): Varga B. – Buna, Szabó A., Belényesi, Pejovics, Grünvald – Nikitscher, Banó-Szabó, Szuhodovszki, Katona B. – Tóth B.

Gólszerzőink: Győri B., Hatvani, Banó-Szabó, Pejovics

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – A harmadik hét elején vagyunk a felkészülésben, tegnap is két edzésen vettek részt a játékosok. Az volt a cél, hogy mindenki 45 perces terhelést kapjon, előtte hosszabb bemelegítéssel, majd levezető kocogással, mivel reggel indulunk Törökországba. Mindenképpen pozitívum, hogy a Békéscsaba ebben a nehéz időpontban is rendelkezésre állt, ezt ezúton is köszönjük nekik. Az első félidőben szerettem volna kezdőként is látni a fiatalokat, s mivel nekünk is vannak problémáink, ahogy az ebben az időszakban természetes, nem is mindenki a saját posztján játszott. Elégedett voltam a hozzáállással, a teljesítménnyel, s noha a játék néha akadozik, ilyen terhelés mellett nem is mindig könnyű jól játszani. A második félidő hasonló volt, de azért akkor már egy összeszokottabb csapat volt a pályán, ez látszott a játékon. A két kapott gólt sajnálom, mert nem volt benne a játékban, ezzel együtt úgy érzem, hogy jó úton haladunk, amit az edzőtáborban folytatni szeretnénk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók