A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nyerni akarnak a tartalékok a rivális ellen

Az NB III. dél-keleti csoport 26. fordulójában a Pénzügyőr lesz tartalékcsapatunk ellenfele vasárnap. Győzelemmel nagyot léphetnénk előre, a közvetlen riválist is megelőzve.

A Pénzügyőr a tabella 10. helyén áll, két ponttal megelőzve a 13. helyen tanyázó fiatalokat. Győzelem esetén tehát a veszélyzónán kívülre kerülhetnek Virágh Ferenc tanítványai. Tavaly a Pénzügyőr 2-1-re nyerni tudott hazai pályán, most a visszavágás reményében lépünk pályára.

– Újabb kupadöntővel felérő mérkőzés vár ránk. Próbálunk megfelelően felkészülni a Pénzügyőr ellen. Rutinos, jó csapat látogat hozzánk, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de a nehézség kihívás is egyben, és ehhez megvan a megfelelő motivációja a csapatnak. Egyértelműen nyerni szeretnénk – mondta Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője.

A mérkőzés vasárnap 11:00-kor kezdődik a Műkertvárosban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók