A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Még nem nyertünk az NB I-ben Debrecenben

Szombaton 20:00-os kezdéssel a Debreceni VSC vendége lesz csapatunk az OTP Bank Liga 2. fordulójában. A Lokival rengeteg emlékezetes csatát vívtunk a múltban, ebben akadnak lila-fehér és piros-fehér szempontból is nagyon kellemes élmények. Az örökmérleg debreceni előnyt mutat, elsősorban azért, mert a DVSC otthon remekelt ebben a párosításban.

A két klub először 1968-ban, majd 1969-ben találkozott a harmadosztályban, ahol az első két meccs jól sikerült számunkra, hiszen hazai pályán 3-1-re nyertünk, majd Debrecenben 1-1-es döntetlen született. A következő szezonban már a Loki remekelt, előbb 4-0-ra majd 2-1-re tudtak nyerni.

Hosszú idő telt el az újabb bajnoki összecsapásokig, egészen a 2008-as feljutásunkig kellett erre várni. Újoncként rögtön megvertük az akkor már aranykorát élő Debrecent, és gyakorlatilag 2011-ig kialakult egy sorminta, mely szerint a hazai csapat mindig otthon tartja a három pontot ebben a párosításban. Kiemelkedő téttel bíró mérkőzések is akadnak, élre kívánkozik ezek közül a 2010 májusában, a bajnokság utolsó fordulójában rendezett találkozó a Széktói Stadionban. A Loki a tabella élén állt, és egy győzelem garantált aranyérmet is jelentett volna számukra, Csordás Csaba góljával azonban 1-0-ra nyerni tudtunk. Így sem kellett azonban búslakodnia a vendégeknek, ugyanis a Videoton kikapott Győrben, így magasba emelhették a serleget.

Szintén szép időszak volt a 2010/2011-es szezon, amikor a kupából kettős sikerrel búcsúztattuk a DVSC-t, a visszavágó után három nappal pedig a bajnokságban is megvertük őket otthon 3-0-ra. Ki ne emlékezne, a szezon végén megnyertük a Magyar Kupát, és a döntőig vezető út szempontjából talán ez a párharc volt a papíron legnehezebbnek tűnő, ezáltal kulcsfontosságú.

Az említett sorminta 2011 nyarán tört meg, amikor a DVSC először tudott nyerni Kecskeméten, tavasszal viszont folytatták otthon jó sorozatukat. Azóta a bajnokságban csupán kettő döntetlent sikerült elérnünk a Loki ellen, utoljára 2014 szeptemberében Debrecenben, ez mind a mai napig az egyetlen pontunk a piros-fehérek mindenkori otthonában. Szintén érdekesség, hogy éppen egy DVSC – KTE derbivel búcsúzott el a piros-fehér szurkolótábor az Oláh Gábor utcai stadiontól 2014 áprilisában, tették ezt ráadásul egy 5-0-os sikerrel, ami nyilvánvalóan nekik marad kellemes emlék.

A tavalyi kupasorozatban azonban megmutattuk, hogy meg tudjuk lepni még a DVSC-t, hiszen hosszabbítás után 2-1-re tudott nyerni csapatunk, így van miből pozitív töltetet szereznünk a szombati csatához is. A kérdés tehát az, meglesz-e történetünk első sikere Debrecenben?

A párharc múltja az élvonalban:

2008.09.26.: KTE – DVSC 3-0 (Gól: Montvai, Yannick, Csordás)

2009.04.25.: DVSC – KTE 3-1 (Gól: Oláh, Leandro, Dombi ill. Litsingi)

2009.11.17.: DVSC – KTE 1-0 (Gól: Czvitkovics)

2010.05.23.: KTE – DVSC 1-0 (Gól: Csordás)

2010.08.14.: DVSC – KTE 6-2 (Gól: Czvitkovics 2, Kiss, Coulibaly, Kabát, Dombi ill. Foxi 2)

2011.03.04.: KTE – DVSC 3-0 (Gól: Balogh, Vujovic, Salami (öngól))

2011.08.07.: KTE – DVSC 0-1 (Gól: Bódi)

2012.03.10.: DVSC – KTE 2-1 (Gól: Szakály, Nagy ill. Bertus)

2012.08.11.: DVSC – KTE 2-1 (Gól: Kulcsár, Coulibaly ill. Vaskó)

2013.03.02.: KTE – DVSC 0-0

2013.10.19.: KTE – DVSC 0-3 (Gól: Kulcsár, Bouadla, Korhut)

2014.04.26.: DVSC – KTE 5-0 (Gól: Sidibe 2, Kulcsár 2, Mihelic)

2014.09.21.: DVSC – KTE 0-0

2015.04.10.: KTE – DVSC 1-2 (Kitl ill. Bódi, Jovanovic)

Az örökmérleg: 9 DVSC győzelem, 2 döntetlen, 3 KTE győzelem

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók