A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Bennmaradást érő ponttal térhettünk haza Miskolcról

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Kecskeméti TE a Diósgyőri VTK vendége volt. Élvezetes, több helyzetet is hozó mérkőzésen végül pontot gyűjtött be csapatunk, mely azt jelenti, bebiztosítottuk NB I-es tagságunkat a 2024/2025-ös idényre is.

Bátran kezdte csapatunk a találkozót, már a 6. percben védenie kellett Odincovnak, miután Lukács húzott el a jobb oldalon, majd éles szögből leadott lövését kiütötte a hálóőr. A 10. percben aztán Belényesi fejelt fölé egy pontrúgás után, a 14. minutumban pedig Májer tüzelhetett jó 20 méterről, ami centikkel ment a léc fölé. A hazaiak először Klimovich fejesével jutottak el a kapunkig, ezt követően viszont sokáig a mezőnyjáték dominált. A 34. percben Horváth fejelte fölé Lukács beadását, majd adódott egy sansz Bényei előtt is, de ez a próbálkozás sem talált kaput a másik oldalon.

A változatos játék a második félidőben is megmaradt, alig egy perc után Lukács pörgette kapu fölé Zeke beadását. Az 58. percben Franchu előtt adódott egy lövőhelyzet, de 22 méterről nem találta el Varga Bence kapuját. Az utolsó negyedóráig inkább taktikai harc jellemezte a meccset, jól zártak a védelmek, a cserék aztán újabb lendületet is adtak a hajrának mindkét oldalon. A 74. percben Horváth átlövése nem okozott gondot Odincovnak, de a 82. percben Zsótér már jobban megdolgoztatta, csak másodjára tudott rávetődni lövésére. A hosszabbításban akár mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, előbb egy diósgyőri lövést blokkoltunk a kapu előterében, majd egy kontrával Horváth lódult meg a bal oldalon egy az egyben védőjével, lövőhelyzetet is kialakított ballal, de Odincov ezt is ki tudta védeni a 93. percben. Maradt a 0-0, ami biztos bennmaradást is ér egyben csapatunknak az élvonalban.

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE 0-0 (0-0)

Miskolc, 5412 néző. V: Karakó (Albert, Buzás)

DVTK: Odincov – Bokros (Ferencsik 83.), Szatmári, Csorbadzsijkij, Bitok – Vallejo, Klimovich (Fekete 76.), Bényei (Holdampf 75.) - Franchu (Pernambuco 59.), Edomwonyi (Szabó L. 61.), Pozeg Vancas. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

KTE: Varga B. - Májer (Iynbor 85.), Szűcs K., Szabó A., Belényesi, Zeke – Helmich (Nikitscher 46.), Vágó, Banó-Szabó (Zsótér 67.) – Horváth K., Lukács D. (Pálinkás 71.). Vezetőedző: Szabó István

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók